Képviselő-testület

Csáki Béla polgármester

1949. december 10-én született Fülöpjakabon, eredeti szakképzettsége villanyszerelő, majd munka mellett tanulva villamosenergia-ipari technikusi és felsőfokú energetikus képesítést szerez Szentesen, illetve Szegeden. 1967-től a helyi Alkotmány Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben dolgozik, kezdetben, mint villanyszerelő, majd, mint energetikus.

Munkája mellett jelentős közéleti tevékenységet végez. Többek között Fülöpjakabot – ami ekkor még Kunszállás csatolt településrésze – képviseli a kunszállási tanácsnál, később tanácselnök helyettes. 1974-ben kötött házasságot, felesége Vörösmarty Eszter, üzemgazdász, könyvelőként dolgozott a helyi TSZ-ben, most rokkantnyugdíjas. Két gyermekük van, Béla településfejlesztő geográfus, Eszter a Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karának IV. éves hallgatója.

1990. október 14-től Fülöpjakab polgármestere, ebben a minőségében az első önálló önkormányzati vezető az 1989. január 1-óta önálló településen. Jelenleg ötödik polgármesteri ciklusát tölti.

Vezetésével a község igen jelentős fejlesztések mennek végbe. Ezen időszakban került kialakításra a polgármesteri hivatal, bővítésre illetve átépítésre az általános iskola valamint az óvoda is. Ekkor létesül könyvtár, teleház, gyermek- és közétkeztetést ellátó konyha a településen, valamint jelentős infrastrukturális beruházások zajlanak: szilárd burkolattal látják el a belterületi utakat, kiépül a telefonhálózat, sportpálya létesül. Felállítják a tanyagondnoki szolgálatot.

Fülöpjakab Községi Önkormányzat képviselő-testülete


Bakró Tibor

1975. február 1-én születtem. Fülöpjakab, Alkotmány u. 9. szám alatti lakos vagyok. Születésemtől kezdve fülöpjakabi lakos vagyok. 1992-ben szereztem meg a Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskolában elektrolakatos végzettségemet és 2002-ben ugyanitt az érettségimet. 1995-től vagyok a helyi Polgárőrség tagja, valamint 1999-től a Fülöpjakabi Sportegyesület elnöke. Jelenleg a Dél-Alföldi Leolvasó Kft-nél dolgozom, mint külterületi leolvasó.
Azért jelöltettem magam a Képviselő-testületi tag posztra, mert ebben a községben képzelem el a jövőmet. Jelenlétemmel és szavazati jogommal szeretnék segíteni a falu előbbre haladásának és fejlődésének előmenetelében.



Csáki Pál

Születésem óta Fülöpjakabon élek, Félegyházán tanultam, jelenleg tizennégy éve a Bácsvíz Rt. alkalmazottja vagyok. Vasárnaponként kántorként szolgálok. Feleségemmel együtt családi gazdaságban gazdálkodunk. A lányom középiskolában, két fiam felsőoktatásban tanul. Viszonylag széles körű ismeretséggel rendelkezem, a környéket elég jól ismerem és átlátom a problémáit. A különböző korosztályokkal jól szót tudok érteni. Szeretném ezeket az adottságaimat a falu javára felhasználni.


Csankovszki Tibor

Tizenegyedik éve tanítok a község iskolájában, négy éve vagyok fülöpjakabi lakos. Hasznosnak érzem az elmúlt négy évet képviselőként is: így gyorsabban, többet ismertem meg az itt élők mindennapjaiból, gondjaiból. Elsősorban a tanyasiak, valamint a fiatalok és általános iskolások problémáit érzékelem, látom közelebbről.



Polyák Tibor

40 éves vagyok. Születésemtől kezdve fülöpjakabi. Az általános iskolát is itt végeztem. Ezt követően szobafestő mázoló szakmát tanultam, majd az Alkotmány TSZ-ben dolgoztam festőként. 1988-ban nősültem a szomszéd faluból. 1990-ben a külterületen a majori út mellett családi házat (tanyát) építettünk közösen az addig csupasz szántóföldön. 3 gyermekünk született, Ádám 17, Nóra 14, Zsófia 3 évesek.
Az önkormányzat megalakulását követően gépkocsivezetőként, 1999 óta tanyagondnokként dolgozom a településen. Tanyagondnokként nap mint nap kapcsolatban állok az itt élő emberekkel. Ismerem az őket foglalkoztató kérdéseket, gondokat, problémákat és osztozhatok örömeikben is. Legyenek azok gyerekek, fiatalok, idősek, falusiak vagy éppen tanyán élők egyaránt. Napi kapcsolatom van az iskola, óvoda, orvosi rendelő, polgármesteri hivatal dolgozóival, megoldandó feladataikban igyekszem részt venni. Nagy örömömre szolgál, hogy Fülöpjakab önállóvá válásának kezdeti éveiben - 1990-94-ig - képviselőként is részt vehettem.
Jelenleg is képviselő vagyok. Igyekeztem ezen időszakok alatt az község fejlődésében tevékenyen részt venni.
Amennyiben bizalmat szavaznak, továbbra is ezt az utat kívánom járni.


Szénási Zoltánné Szabó Aranka


1964. május 11. napján születtem Kiskunfélegyházán. Édesapám Szabó István nyugdíjazásáig a helyi Alkotmány Tsz-ben dolgozott a műhelyben ill. kombájnosként. Édesanyám háztartásbeliként dolgozott, ill. nevelt négy testvéremmel együtt. Három élő testvérem van, szüleim és a legidősebb nővérem sajnos már nem élnek.
Általános iskolai tanulmányaim elvégzése után a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem és szereztem középfokú gyors-gépíró és jegyzőkönyvvezetői képesítést. 2006. júniusában a kecskeméti ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskolában a jogi asszisztensképző szakon szereztem bizonyítványt.
1982. szeptember 1. napja óta a kiskunfélegyházi Városi Bíróságon dolgozom, 15 éve irodavezetői munkakörben.
Férjem a helyi Polgármesteri Hivatalban dolgozik. Két gyermekem van, lányom másodéves  főiskolai hallgató, fiam pedig első osztályos szakközépiskolás tanuló.
Születésem óta Fülöpjakabon élek, középiskolás koromtól kezdődően – 28 éve – busszal járok Kiskunfélegyházára. 1994-ben alapító tagja voltam férjemmel az Alfa ’94 Szabadidős Klubnak, s ennek a szervezetnek a keretében 12. éve rendezzük meg a május 1.-ei családi sportnapot, ill. a Szüreti Bálat.
Bár hétköznap Kiskunfélegyházán dolgozom, de utazásom során, ill. az általunk szervezett rendezvényeken, az azt megelőző előkészületek során nagyon sok emberrel találkozom, ismerem sokuknak ügyes-bajos dolgaikat.
Megválasztásom esetén mindenképpen a Fülöpjakabi lakosok érdekeit kívánom képviselni, arra törekedve, hogy az általam ill. a testület által hozott döntések a falu lakosságának javára szolgáljanak.

 
Véletlen kép